Ezók ülnek a hajón

A hullámok őrjöngő dühe a fogazott szirtsoron robban szét. A Shizuname némelykor olyan erősen megrázkódik, hogy attól féltem, menten leborul a korallzátony padjáról és szétmállik a hullámverésben, de a rjúszúknak hála szilárdan rögzült a helyén, s így a fenyegető veszély és a fedélzeten át- meg átcsapó hullámrohamok dacára is felüdülhettünk a néhány órai alvástól. Egy különösen heves hullámroham ébreszt engem is. A fedélzetre sietek és meggyőződök, hogy helyesnek bizonyult a kapitány derűlátása a beékelődött hajótestről. Egy rí nem sok, annyit sem mozdult. Örömmel iszom a fényes napvilág látványát.

 Már az éjszaka sötétségén át is érzékeltük, hogy valamely hatalmas tömeg közelében rekedtünk meg, most azonban már tisztán látom a majd’ száz rí magas sziklafalat, mely tőlünk nem messze hajlik a tenger fölé. A szárazulat pontos kiterjedését nem tudom megállapítani, görbülete eltakarja szemem elől a teljes méretét, de így is nyilvánvaló, hogy az eddig látott sziklazátonyoknál lényegesen nagyobb sziget rejtőzik a csupasz meredély mögött.

– Hajóóó! – töri meg a gondolataimat egy kiáltás. A jelzett irányba tekintek, s néhány kjaku távolságban valóban egy többárbocos hajó úszik ki a sziget takarásából. A távolság parányinak láttatja sziluettjét a hoirizonton, de így is  felismerem benne azt a toroni csatahajót, mellyel két nappal korábban már volt szerencsétlenségünk találkozni. Szerencsére távolodik, a sziklák árnyékában rejtőző meggyötört Shizunamét valószínűleg nem vehetik észre. A fedélzetre érkező Kamekó-szannal a további lehetőségeink megvitatásába kezdünk.

– Hajóóó! – zavarja meg rövidesen újabb kiáltás a szerzetessel folytatott megbeszélésünk, s ezúttal az ellenkező irányba mutogat a matróz. Tehát forgalmas sziget közelébe sodródtunk. Taó-szan erősen a távolba mered és megállapítja, hogy ez sem enoszukei építésű. Széles hasú, lomha járású gályának írja le, s szerencsénkre ez is távolodik tőlünk. Kamekó-szan leül, erős koncentrálásba kezd, látom, hogy ujjait az ehhez szükséges már-már fájdalmas módon fonja össze. Mindannyian lélegzetünk visszafojtva várjuk, hogy koncentrációja véget érjen.

Mesélői jegyzet: Az előzmények II.

A nagyurak távoztával a csapat is azonnal útra kelt, s Ashigara-szama sugallatát megértve úgy döntöttek, hogy magukkal viszik a félkegyelműt is, hogy a nagyúr jóindulatát elnyerjék. Számítottak ugyanakkor arra, hogy ez Toshihiro Kodzsima célpontjaivá teszi őket is, ezért úgy döntöttek, a Császárság főútja helyett a hegyeken kelnek át, ahol talán elrejtőzhetnek az esetleges támadások elől. Útjukhoz ezért hegyi vezetőt kértek és kaptak a falutól Dzsúró személyében.

Az ereklye

Ezalatt Kameko, a szerzetes, a rendjétől örökölt ereklye révén látomást látott, mely felfedte számára, hogy a faluban történtek egy ezeréves prófécia beteljesülésével állnak kapcsolatban:

Három virág felébred

A sárkánytűz hamván datolyapálma kél

Súlyos felhők ülnek a tájra.

A nyugati tájfun krizantémot szakít

S fehérarcú halál arat.

Vértengerre virrad a hajnal.

Az ereklye sugallata segítségével az első két sort sikerült értelmeznie. A három virág metaforája három lányt jelképezett, akik közül az egyik egészen bizonyosan a tragikusan elhunyt Koroda Kocsikoba, akinek nevéből a „koro” szó maga is a somvirágot jelenti. A felébredés pedig – szintén az enoszukei költészet jellemző metaforájával – e nők halálára utalt. Úgy vélte tehát, hogy a prófécia szerint még legalább két nő fog meghalni. A második sor az ereklye sugalma szerint a faluban történtekre utalt. A Sárkány Évében járunk, a tűz éjszakájának másnapján, a tüzek leégését követően – erre utalt a „sárkánytűz hamva”. A „datolyapálma kél” pedig Sógó (akinek a neve datolyát jelent) lehetséges felemelkedésére utal. A további sorok értelmezésére egyelőre nem mert vállakozni, de a csapat – akikkel természetesen megosztotta az információit – minden tagja úgy vélte, baljós előjelek sejlenek ki belőle a jövőre nézve. Különösen a krizantém leszakításával kapcsolatos sor aggasztotta őket, lévén a krizantém a Császár, a Császárság és a császári hatalom közös jelképe. A vértenger képzetét pedig még akkor is kellőképp fenyegetőnek találták, ha netán csak egyszerű metaforának bizonyul, nem pedig szó szerint értelmezendő jövendölésnek.

Mesélői jegyzet: Az előzmények I.

A naplóban megörökített események előzményei:

Az egymással szomszédos tartományokat uraló Odoze-klán egykori, valamint a Koroda-klán jelenleg is hatalmon lévő amatuja, Koroda Szótó között soha nem volt felhőtlen a viszony. A már-már fegyveres összecsapásba torkolló személyes és politikai konfliktusnak a Családok végül egy enoszukei szokást követve kölcsönös túszcserével vetettek véget. Ekkortól

Koroda Kocsikoba

az egykori amatu kisebbik fia, a jelenlegi nagyúr, Odoze Shinzaemon testvéröccse a Koroda-klánnál vendégeskedett, az Odoze-klán pedig Koroda Szótó amatu egyszülött lányát, Koroda Kocsikobát fogadta hosszan tartó vendégségbe. A szokásjog diktálta kívánalmaknak megfelelően a túszoknak természetesen megbecsült, magasrangú vendégnek kijáró bánásmódban volt részük, mialatt személyes jelenlétükkel biztosították, hogy egyik fél se törhesse meg a békét.

Koroda Kocsikoba e megállapodás értelmében már majd’ egy évtizede élvezte az Odoze-klán vendégszeretetét, s ezalatt romantikus szálak szövődtek közte és az egykori amatu idősebb fia, az atyja halála után őt a tartományúri székben követő Odoze Shinzaemon között. Kölcsönös vonzalmuk nyílt titok volt mindkét udvartartásban, s a korábbi amatu halálával végre a klánközi ellentétek is csitulni látszottak, melyek végleges elsimítására mindenki kiváló lehetőséget látott abban, ha az újsütetű amatu és az elsőszülött lány házasságkötése révén rokoni kötelék létesül a Családok között.