2014. szeptember 5., péntek

Mesélői jegyzet: Az előzmények II.

A nagyurak távoztával a csapat is azonnal útra kelt, s Ashigara-szama sugallatát megértve úgy döntöttek, hogy magukkal viszik a félkegyelműt is, hogy a nagyúr jóindulatát elnyerjék. Számítottak ugyanakkor arra, hogy ez Toshihiro Kodzsima célpontjaivá teszi őket is, ezért úgy döntöttek, a Császárság főútja helyett a hegyeken kelnek át, ahol talán elrejtőzhetnek az esetleges támadások elől. Útjukhoz ezért hegyi vezetőt kértek és kaptak a falutól Dzsúró személyében.
Az ereklye
Ezalatt Kameko, a szerzetes, a rendjétől örökölt ereklye révén látomást látott, mely felfedte számára, hogy a faluban történtek egy ezeréves prófécia beteljesülésével állnak kapcsolatban:

Három virág felébred
A sárkánytűz hamván datolyapálma kél
Súlyos felhők ülnek a tájra.

A nyugati tájfun krizantémot szakít
S fehérarcú halál arat.
Vértengerre virrad a hajnal.

Az ereklye sugallata segítségével az első két sort sikerült értelmeznie. A három virág metaforája három lányt jelképezett, akik közül az egyik egészen bizonyosan a tragikusan elhunyt Koroda Kocsikoba, akinek nevéből a „koro” szó maga is a somvirágot jelenti. A felébredés pedig – szintén az enoszukei költészet jellemző metaforájával – e nők halálára utalt. Úgy vélte tehát, hogy a prófécia szerint még legalább két nő fog meghalni. A második sor az ereklye sugalma szerint a faluban történtekre utalt. A Sárkány Évében járunk, a tűz éjszakájának másnapján, a tüzek leégését követően – erre utalt a „sárkánytűz hamva”. A „datolyapálma kél” pedig Sógó (akinek a neve datolyát jelent) lehetséges felemelkedésére utal. A további sorok értelmezésére egyelőre nem mert vállakozni, de a csapat – akikkel természetesen megosztotta az információit – minden tagja úgy vélte, baljós előjelek sejlenek ki belőle a jövőre nézve. Különösen a krizantém leszakításával kapcsolatos sor aggasztotta őket, lévén a krizantém a Császár, a Császárság és a császári hatalom közös jelképe. A vértenger képzetét pedig még akkor is kellőképp fenyegetőnek találták, ha netán csak egyszerű metaforának bizonyul, nem pedig szó szerint értelmezendő jövendölésnek.
    Útközben Kameko még egy összefüggést ismert föl a történtek és egy másik, látszólag sokkal komolytalanabb, sokáig csak bárgyú mondókának hitt prófécia között:

Zordon, morcon
(de nem torzon!) borz
kajla pálma
szülte falván
nem-álmoknak
álmodója,
senki-hős lakott.
Felébredt,
hogy ne ébredjen,
s legenda lett
ismeretlen,
kaput nyit, hogy
megszülessen
ami volt.

Felismerése szerint a „zordon, morcon borz, aki nem torzonborz” leírás kiválóan jellemzi Toshihiro Kodzsimát, akinek falván  a kajla pálma, azaz a félkegyelmű Sógó lakott – akit a korábbi prófécia is már datolyapálmaként nevezett meg. Ennél tovább azonban sem ő, sem társai nem jutottak az értelmezéssel. Hogy mi lehet a senki-hős és miféle nem-álmokat álmodhat, azzal kapcsolatban még találgatni sem tudtak, de mindenképp úgy vélték, az összeföggés nem lehet véletlen.
Dzsúró
A csapat Tosihiro Kodzsima várható reakcióival kapcsolatos félelmei csakhamar igaznak bizonyultak. Még a hegyek rejtekének elérése előtt muszatasik támadták meg őket, akik a kopasz amatu karmos mancsot ábrázoló monját viselték. A társaság azonban jól helytállt, és noha maguk sem úszták meg sértetlenül, de mind egy szálig végeztek a támadókkal. Dzsúró, a hegyi vezető nem elhanyagolható segítségével, aki a harc során meglepő harci képességekről tett tanúbizonyságot, s boszorkányos ügyességgel forgatott vándorbotjával két fegyverest is harcképtelenné tett.
Nem sokkal később elérték a szövevényes hegyi ösvények és hágók földjét, ahol végre fellélegezhettek. Dzsúró láthatóan úgy ismerte a hegyvidék járt és járatlan ösvényeit, mint a tenyerét, ezért rövidesen magabiztosan haladhatott tovább a társaság abban a tudatban, hogy esetleges üldözőik minden bizonnyal nyomukat vesztették. Kameko, akinek leginkább szemet szúrtak Dzsúró képességei, végül kikérdezte a vezetőjüket. Ő elmesélte, hogy a legendás Kabeji Todaraki tábornok híres parasztfelkelésében a hadvezér mellett szolgált személyes tisztiszolgaként, egészen az utolsó napokig. Részt vett a majd’ három éves hegyvidéki gerillaháborúban, s csupán az utolsó hetekben, közvetlen a végső, Nagan-völgyi csata előtt bocsátotta el maga mellől a tábornok, hogy visszatérhessen időközben elhunyt felesége után hátramaradt csecsemő fiához. Ekkor ismerte meg ilyen jól a hegyeket, és a harci tapasztalatai is innen származtak. Kameko szemében igen nagyot nőtt ezzel a csendes szavú, eddig egyszerű parasztnak hitt veterán katona, akivel az út hátralévő részében egyre több időt töltött, s végül barátság szövődött közöttük. A félkegyelmű Sógó pedig a társaság vezetőjéhez, Serampang Fuszéhoz kötődött egyre erősödő gyermeki lelkesedéssel.
A csapat úgy időzített, hogy majd’ kéthetes utazásuk végén éppen a megfelelő napon érkezzenek Kobu városába, mivel számoltak azzal, hogy Toshihiro Kodzsima esetleg ott is tesz még egy próbát a megállításukra. Félelmük ismét beigazolódott, két támadás is érte őket, míg megfelelő öltözéket kerestek a főúri meghíváshoz, majd pedig amikor egy fürdőházban mosták le magukról az út porát. Ezek során Shirogan Nao életét áldozta Fusze-szan megmentése érdekében, s Dzsúró is halálos sebet kapott, amit csak Kameko mágiájának hála élt túl. Ahhoz azonban túlságosan súlyos volt a sebesülése, hogy nyom nélkül elmúljon, s ezért gerincsérüléséből a mágikus gyógyítás ellenére sem épült fel tökéletesen, jobb keze és jobb lába részlegesen örökre lebénult, nyomorékká sántítva a korábban szálfaegyenes férfit.
A város utcáin vívott kisebbfajta háború persze az őrség figyelmét sem kerülte el, akik végül lefogták a társaságot, s a súlyosabb számonkéréstől csak az Ashigara-szama előtti megjelenési kötelezettségük mentette meg őket, így végül – ha őrizet alatt is – bejutottak a palotába. Itt elsősorban Kobu ura, Ashigara-szama elsőszülöttje és örököse, Jaekó Jogoró hallgatta ki őket, amiért a rá bízott várost feldúlták. Ennek során Fusze-szannak néhány modortalan, nem helyénvaló megjegyzéssel sikerült alaposan felhergelnie Jogoró-szant, de végül még így is elfogadták a magyarázatukat a történtek miatt.
Ashigara-szamának aznap már nem volt módja fogadni őket az ünnepség előkészületei miatt – a palota tele volt magas rangú meghívott vendégekkel –, de Fusze-szan korábbi etikett-béli botlásáról természetesen tudomást szerzett, ezért nagylelkűen a csapat kísérőjéül ajánlotta udvari dalnokát, Kasuga Takemurát, hogy a rövidesen kezdődő ünnepség során – melyre természetesen meghívást kaptak – elkalauzolja őket a várban.
Jodzson Hidetada
Este a Virágzásnézés Ünnepének nyitányán a meghívottak sorra felvonultak Ashigara-szama előtt, aki végül sort keríthetett Sógó beiktatásának bejelentésére is. Itt derült ki, hogy Toshihiro Kodzsima is a vendégek között van, s mérhetetlenül ellenségesen méregette a csapatot. Nála is magasabb rangú vendég volt azonban Jodzson Hidetada, a Császárság középső tartományainak egyik legbefolyásosabb amatuja, aki a Kabeji Todaraki-féle parasztfelkelés véres leverésével tette ismertté a nevét. Kíséretében mindenki meglepetésére – és sokak felháborodására – egy toroni papot, Kiarín-en Ycchiast (akinek az enoszukeiek számára kiejthetetlen neve a palota személyzetének ajkán jócskán eltorzult, s ők már csak Ika-szan néven emlegették) is a palotába hozott. Ika-szan, aki toroni létére látványos alázatossággal az enoszukei szerzetesek hagyományos, narancssárga ruházatát öltötte magára, s mind az enoszukei nyelvet, mind a szokásokat jól ismerte, fáradhatatlanul igyekezett elkeveredni a meglehetősen elzárkózó délvidéki urakkal. Mindeközben Toshihiro Kodzsima és Jodzson Hidetada láthatóan bizalmas ismeretségben voltak egymással, s együttesen és látványosan kerülték Jaekó Ashigara társaságát.
Kiarín-en Ycchias
Az est az üdvözléseket követően barátságos haiku-versennyel folytatódott. Mindaddig jó hangulatban is telt az urak és hölgyek nemes versengése, míg Ika-szan is szót nem kért, és burkoltan modortalan versével kibillentette a közönséget az addig töretlen jókedvéből. Hiába próbálta Ashigara-szama egy ötletes riposzttal visszaállítani az est hangulatát, ekkor Jodzson Hidetada és Toshihiro Kodzsima is bekapcsolódtak a verselésbe és egyre modortalanabb célzásokkal sértegették vendéglátójukat. Kasuga Takemura udvari dalnokként kötelességének érezte, hogy a versengésben ura védelmére keljen, s Serampang Fusze, noha kissé bárdolatlanabb stílusban, maga is szembeszállt a támadókkal. A dalverseny végül egészen eldurvult és megölte az estét, Ashigara-szamát a két vendég amatu annyira megsértette, hogy idő előtt visszavonult az est további részétől, miközben azok pedig Takemura-szanra és Fusze-szanra dühödtek meg a szúrós versekért. Ashigara-szama visszavonulásával az est és a versengés is véget ért.
Másnap délelőtt a csapatot végül személyesen is fogadni tudta és kihallgatta Jaekó Ashigara. Ekkor tudták meg, hogy az este történtek után a másik két amatu Ika-szannal egyetemben már hajnalban elhagyta a palotát, ezért az este diplomáciai szempontból mérhetetlen kudarccal zárult. Jó hír volt azonban, hogy Ashigara-szama elfogadta uruk, Shinazemon-szama felkérését a háború megakadályozásában való közreműködésre, sőt elárulta, hogy már tudott a történtekről, s mivel a Császárság békéjének megőrzését maga is fontosnak tartotta, már elő is készített egy hajót, mellyel másnap diplomáciai küldöttséget tervezett indítani Koroda Szótóhoz a tárgyalások céljából.
Kameko megosztotta a nagyúrral a próféciákkal kapcsolatos ismereteiket és félelmeiket is, miszerint további két lány halála is várható még, ami pedig majd háborúhoz, de legalábbis rendkívül súlyos következményekhez vezet. Ashigara-szama egyetértett az értelmezésükkel, különösen, mivel neki már tudomása volt arról, amiről a csapatnak még nem: három nappal korábban Kiriko Gempa – aki szintén a délvidék egyik tartományának amatuja – Kiriko Akemi nevű lánya is meghalt (az akemi jelentése egy újabb virág: százszorszép). A lányt a hírek szerint a szomszédos tartomány muszatasijai támadták és ölték meg, ami ugyancsak háborúval fenyegető helyzetet idézett elő. Személyes tanácsadójával, a csapat által a faluban már látott Ivama Kakubeivel, a Dandzsódai varázslójával folytatott rövid eszmecsere után csupán egyetlen ötlettel tudtak előállni a harmadik virág lehetséges személyét illetően. Bassó Takeda ismert délvidéki amatu, családneve, a Bassó pedig gömbrózsát jelent. Hamar sikerült kideríteni, hogy Bassó-szamának csak egyetlen lánya van, Bassó Kikaro, s úgy okoskodtak, ő lehet a következő áldozat.
Jaekó Ashigara
Ashigara-szama gyorsan döntött. A csapat észrevételeivel egyetértve úgy vélte, az esetek összefüggnek, következményeik elhárítása pedig még a prófécia nélkül is fontos volna, annak ismeretében pedig mindenek előtt való. A másnap induló diplomáciai küldöttséget ezért kettébontotta, egyik fele az eredeti terv szerint Koroda Szótóhoz, a másik fele a második lány apjához, Kiriko Gempához indul, hogy kísérletet tegyen a háborúk megakadályozására. Felajánlotta továbbá a csapatnak, hogy ők is csatlakozhatnak hozzájuk, hogy maguk is segítsenek megőrizni a Császárság békéjét. Fusze-szan a társai nevében elfogadta a felajánlást, hiszen uruk is azzal bocsátotta el őket, hogy tegyenek meg mindent Ashigara-szama jóindulata elnyerése érdekében.
Kameko később testét hátrahagyva, lélekútra kelt és Shinzaemon-szamát is tájékoztatta a fejleményekről, aki egyetértett Fusze-szan döntésével. Kasuga Takemurát pedig Ashigara-szama bízta meg, hogy tartson a csapattal, akikkel eddigre már összebarátkozott, és képviselje őt az útjuk során.
Még a nap folyamán megérkezett továbbá a palotába Hiroshi Eichiro is, Odoze Shinzaemon testőrségének egyik tagja, és csatlakozott a csapathoz. Uruk fontos hírrel küldte társai után, ugyanis Shinzaemon-szama galambásza több napi hallgatás után, lelkiismeretétől vezérelve elárulta, hogy Koroda Kocsikoba levelet kapott a halála estéjén. A lány korábban a fővárosban tanult, ahol sokak megbotránkozására a toroni vallást is fölvette. Vallási elköteleződését ugyan nem szívesen nézték a döntően toronellenes délvidéken, de diszkréten gyakorolta, ezét Shinzaemon-szama utasítására nem gördítettek akadályt annak az útjába, hogy lelki tanácsadójával levél útján kapcsolatot tartson. A madarak felvigyázója elmondta, hogy a végzetes estén érkezett levélen nem volt feltüntetve feladó, de mivel azt feltételezte, hogy a lány szokásos leveleinek egyike, a nagyúr külön jóváhagyása nélkül továbbította Kocsikoba-szannak. A levél tartalmáról nem volt tudomása, s az nem is került elő, bármennyire keresték is, ezért pontos tartalmát nem sikerült kideríteni, de Shinzaemon-szama úgy ítélte meg, az információ fontos lehet a csapat küldetése során, ezért soron kívül utánukküldte Eichiro-szant a hírrel. A galambház felügyelője természetesen az életével fizetett a hibájáért.
Este az előző napi kellemetlenségeken továbblépve újabb, ezúttal a Cseresznyéskertben rendezett fogadással folytatódott az ünnepség. A lampionok ezerszínű fényében pompázó gyönyörű kert valamelyest feledtette az elmúlt nap sérelmeit, a rendezvény tetőpontját pedig Kasuga Takemura mesterdalnoki előadása szolgáltatta. Alig befejezte műsorát, hirtelen megmozdult a föld.
A Cseresznyéskertben csupán épphogy érezhető rengésnek a város távolabbi részein hihetetlen hatásai voltak. A kert panorámáját csodáló urak és hölgyek szeme előtt épületek dőltek össze, s tűz ütötte föl a fejét az óváros utcáin. Ashigara-szama és Jogoró-szan azonnal megszervezték az oltást, muszatasik és szolgálók rohannak át az udvaron a várkapu és a belsőváros felé. Fusze-szan, míg a zűrzavar közepette a láthatóan csak igen szűk régióra korlátozódó földrengés gyanús képtelenségén töprengett, valami furcsa, nyugtalanító érzésre lett figyelmes. Nem tudta ugyan hova tenni, de úgy érezte, hogy Ashigara-szama környezetére koncentrálódik, ezért társait maga mellé szólítva azonnal megindult a tömegen át a nagyúr felé. Azonban még így is elkésett, az amatu elleni merényletet már nem sikerült megakadályoznia.

Ezzel kezdődik Serampang Fusze krónikája.   >> Merénylet